Újévi szokások:
A télközépre eső, karácsonyi, újévi évkezdés a napév szerinti időszámítással együtt honosodott meg Európában, s a római birodalomból sugárzott szét. Az egységes január elsejei évkezdést azonban sok nép csak az utolsó évszázadokban fogadta el, hazánkban is csak néhány évszázad óta kezdődik ezen a napon az év.
Feltételezhetjük, hogy a honfoglaló magyaroknál az évkezdés őszre vagy tavaszra eshetett. A nomadizáló pásztornépeknél a két időpont jelentőségét növelte a nyári legelőkre vonulás és az őszi, téli legelőkre, szállásra való visszavonulás gyakorlata. Ennek a régi, tavaszi-őszi évfordulónak emléke az őszi és tavaszi pásztorünnepekben maradt fenn, ezek azonban egy évezred alatt más jelleget öltöttek, "európai" ünnepekké váltak.
Az évkezdő újévi szokások főként abból a hitből nőttek ki, hogy a kezdő periódusokban végzett cselekmények analógiás úton maguk után vonják e cselekmények későbbi megismétlődését, ezért az emberek, hogy az egész évi jó szerencsét biztosítsák, igyekeztek csupa kellemes dolgot cselekedni. Közismert szokás az is, hogy az óévtől hatalmas lárma, zaj, kolompolás közepette búcsúznak el. E zajkeltés ősi oka sokféle lehetett: a gonosz hatalmak, az óév kiűzése, vagy csak az általános ünnepi féktelenség.
A jósló szokások közé tartozik a hagymakalendárium készítés (12 gerezd fokhagymába sót tesznek; amelyik gerezd reggelre nedves lesz, az annak megfelelő hónapban sok eső vagy hó fog esni), a szilveszteri ólomöntés (a frissen öntött ólom formájából jósolnak), a gombócfőzés (a lányok papírszeletekre férfineveket írnak, ezeket gombócokba dugva vízbe dobják; amelyiket először dobja fel a víz, az lesz a leány jövendő férjének a neve).
Hejgetés a moldvai csángóknál:
A hejgetés célja az új esztendőben a gabona, a kenyér mágikus úton való biztosítása.
Résztvevői legények, akik elsősorban a lányos házakat keresik fel. A mondókát ostorok csattogása, harangszó, furulya, dob és a köcsögdudához hasonló "bika" hangja kísérte. A hejgetés a búza élettörténetét mondja el a mag elvetésétől a kenyér elkészültéig.
Erdélyi hagyományok/babonák a XX. század elejéről:
Az újév népies elnevezése kiskarácsony, s a nagykarácsonyhoz hasonlóan néhány településen ilyenkor is megajándékozták a gyermekeket. A meglepetést nem az angyalka, hanem az újévi csikó hozta. Természetesen az ajándék dióra, almára, pogácsára korlátozódott.
Az idősebb lányok mellett a gazdákat is megtréfálták a legények. A kilincshez kecskét kötöttek, így a háziak nem tudták kinyitni az ajtót. Ennél elterjedtebb szokás volt, hogy a kertkapukat és az ajtókat kicseréltél egymással – esetleg elrejtették, gazdának olykor több napjába telt, amíg megtalálta a sajátját.
Tilos volt kölcsönkérni és kölcsönadni bármit, beleértve a pénzt vagy a használati tárgyakat is. Aki korábban kölcsön kapott valamit, újév napjára visszaadta a tulajdonosnak.
Tilos volt szárnyas fogyasztani, különben elrepül a szerencse. Helyette malacot ettek, mert az előretolja a gazdagságot.
Tilos volt az asszonyoknak újév napján kimozdulni a házból, mert ha az első vendég nő volt, akkor balszerencse érte a háziakat.
Az újév köszöntésének két fontosabb formája alakult ki, az egyik a zajkeltés: éjfél után a fiúk koloppal, ostorral, kereplővel járták az utcákat, lármával köszöntötték az évet. A másik szokás szerint a fiúk házról házra jártak, köszöntő verseket és énekeket mondtak, jutalmul pedig tejet, diót vagy almát kaptak.
A gazdák éjfélkor vizet húztak a kútból, amelyet aranyvíznek neveztek. Aki ivott belőle, arra gazdagság várt.
Az idősebb asszonyok ólmot öntöttek, amelynek a formája elárulta a jövőt. Például a bölcső alakú gyermekszületést jelzett.
Az éjféli mise után a férfiak – főleg református vidékeken – felmentek a templomtoronyba és egyházi énekeket adtak elő.
